+361 356 45 16 rekon@rekon.hu

Vállalatunk megalapításakor hoztunk egy elvi és egyben üzleti döntést: elhatároztuk, hogy a legigényesebb szegmensekben, a legmagasabb színvonalon szeretnénk teljesíteni.
Az volt a cél, hogy speciális területeken, nagy kihívásokat jelentő projektekben vehessünk részt, melyek biztosítják a folyamatos szakmai fejlődésünket.
Elhivatottságunk és szenvedélyünk az elmúlt három évtizedben sem változott!

A Rekon Zrt. megalapításával párhuzamosan – a 90-es években – kezdődött el a kétszintű magyar bankrendszer fiókhálózatainak telepítése.
A létrejött szegmens teljesen új volt az akkori építőpiacon, a hagyományos értelemben vett kivitelező cégek közül pedig kevesen tudtak megfelelni a külföldi megrendelők által támasztott új, magas szintű elvárásoknak.

Az így keletkezett piaci űrt felismerve prioritásként kezeltük, hogy kulcsrakész megoldásokat kínáljunk a magyar pénzintézeti szektor máig meghatározó és egyben legnagyobb szereplői számára.
Alapozva a speciális elektronikai, mechanikai és védelmi rendszerekre komplett építészeti, belsőépítészeti, gépészeti, erős-, és gyengeáramú kivitelezői tevékenységekkel nyertük el ügyfeleink bizalmát – beleértve a bútorozást és ergonómiai kialakítást is.

Munkánk minőségét az évek előrehaladtával több száz megépített bankfiók reprezentálta, mi pedig új perspektívákat keresve fővállalkozóként vettünk részt teljes lakóparkok, irodaházak tervezésében, kivitelezésében.
Emellett büszkék vagyunk arra is, hogy a Rekon Zrt. a szakma elismerésének jeleként több teljes körű felújítási és rekonstrukciós munkát is elvégezhetett az évek során, fontos nemzeti műemlékek régi ragyogását visszaállítva a jövő generációi számára.

A fent leírt eredmények alapját munkatársaink tudatosan irányított képzése és szakmai fejlesztése adta.
Ma – több mint három évtizeddel a megalapítás után – elmondhatjuk magunkról, hogy bármilyen építészeti, belsőépítészeti, vagy távközléssel, informatikai fejlesztéssel, kivitelezéssel kapcsolatos komplex feladatot maradéktalanul és hiánytalanul el tudunk látni.

Nekünk azonban ez sem elég: célunk mindig egy lépéssel előrébb járni versenytársainknál!
Ennek a filozófiának a jegyében határoztuk el, hogy létrehozzuk saját létesítményüzemeltető szoftverünket, magasabb szintre emelve munkánkat és teljesebb megoldást kínálva ügyfeleinknek.

Az Integra CAFM létrehozásában gyakorlati szakemberek, mérnökök és programozók közösen dolgoztak, hogy elkészítsenek egy olyan új struktúrára épülő, moduláris rendszert, amely hatékonyan és könnyen testre szabható az egyes vállalkozások egyéni igényeinek megfelelően.
Újító elgondolásunk sikerét jól mutatja, hogy Magyarország egyik legnagyobb mobilszolgáltatója is a mi rendszerünkön keresztül végzi mindennapi üzemeltetési tevékenységét.

Amennyiben azonban visszatekintünk a múltba – mindezek ellenére – legnagyobb sikerünknek azt tekintjük, hogy az őszinte és korrekt munkakapcsolatoknak köszönhetően több céget is partnereink között tudhatunk évtizedek óta.
Ők pedig ma is minket tisztelnek meg bizalmukkal, ha bármilyen új munkába kezdenek, mert tudják: egyszerűen – építünk.

Rajkai György
Vezérigazgató
Rekon Zrt.

error: rekon.hu